Vajon honnan is származik az üveg? Ezt senki nem tudja pontosan. Lehetséges, hogy az ókori Egyiptomból vagy a bronzkori Mezopotámiából. A modern fújt üveg valószínűleg Alexandriából származik, viszont nem 100 százalékig biztos. Azonban Európába a Görög, valamint a Római építészeti stílusokkal került be.
Manapság az üveg rendkívül fontossá vált, mind a belső és a külső építészetben, és talán annál is inkább a mai használati tárgyainkban, díszítő elemeinkben. Tehát ma is megcsodálhatjuk az üveg sokrétűségét akár a templomok rózsaablakain, melyek színes ólomüvegből készültek, valamint készülnek napjainkban is, a lakásokban akár bútorokban elrejtett vitrineket, asztallapokat, tükröket, akár poharainkat, tányérjainkat és a kínáló tálainkat is, vagy ha épp a képeinket védő üveglapokat nézzük.
Vajon mikor, és hogyan kezdték az üveg karcolását, gravírozását? A gravírozást akár csak az üveg esetében nem lehet megmondani, hogy mikor és hogyan kezdték, de valószínűleg egy véletlen folyamán. Napjainkban a gravírozás nagyon sokrétű, hisz gravíroznak már fémbe, fába, valamint üvegbe is. Az ilyen gravírozási formák is többféle módon történnek a mai világban, kézzel és számítógéppel vezérelve. Az utóbbiból, tehát a számítógépes gravírozásból is megkülönböztethetünk többfélét a gépi, a lézeres gravírozást, valamint a homokfúvást. Ezek a munkák is gyönyörűek, de mivel számítógéppel készülnek, és akár ugyan azt is megcsinálhatják ezért nem mondhatóak egyedinek, azonban épp tömeggyártásnak sem. A kézi gravírozás, mely ugyanúgy lehet akár gépi és homokfúvással készített (ezeket szabad kézzel irányítják), a legegyedibb, hiszen ezekből, a szakavatott leggyakorlottabb kéz sem tud két egyformát elkészíteni. Minden egyes darab egyedi, és ott a gravírozó művész kézjegye.
A legelső bizonyítékot a gravírozásra, Dél-Afrikában találták a víztartó edénynek használt strucc tojáshéjon sávozásos minta található. A gravírozás a felső-paleolitikumban csonttal és elefántcsonttal meglehetősen fontos technikának számított, sziklákon, barlangokban talált számos őskori lelet bizonyítja ezt az egész világon.
Körülbelül Kr. e. 3000-ben sumér és a hettita faragók gravíroztak pecséteket, valamint pecsétnyomókat. Rendkívül szépen faragott drágaköveket, az úgynevezett cameosokat találtak Egyiptomban és Rómában is. Az egyiptomi hieroglifák faragott technikával is készültek Rómában. tetőzött a művészeti cameo vágás, az első század előtt és Krisztus után. Több 1000 cameost faragtak, például Nagy Sándornak és a római történész, és tudós Pliniusnak is.
A gravírozás, mint dekoratív technika igazán az útjára az V. században indult el. Egy rövid, kihegyezett botot használtak fel a kézi gravírozáshoz, amelyet a felületen kézzel toltak. Egy sokkal élesebb vonal lett ennek az elképzelésnek az eredménye, mint amilyet el tudtak érni a savval történő maratással. A gravírozásnak az egyik első példája az arany sisak. Görögországban a harmadik, valamint a negyedik században különösen népszerű volt a kézi gravírozás. A korabeli életképet mutat a vésett jelenet, amelyet a bronz tükör hátoldalára véstek.
Ugyan ilyen jelenetekkel díszítettek urnákat is, illetve a mitológiából illusztrációkat véstek. A technikát színesítette az ábécé használata, a különleges dátumokat örökítették meg, vagy a filozofikus mondásokat tették halhatatlanná ilyen módon. A csúcspontját érte el a 15. században a gravírozás. Ugyanis a páncélokat, valamint sok más fémből készült dolgot is ezzel díszítették. Díszessé a pajzsokat, amire rá vésték a családi címert, is így tették. Ez igazán fontos a teljesen páncélba öltözött lovagok esetében, így a páncél viselőjét fel lehetett ismerni. Ezt a technikát alkalmazták a pecsétgyűrűknél is, ugyanis a dokumentumok lezárására használták pecsétként ezeket, a mélynyomású gyűrűket. Ilyen fajta gyűrűk, amelyek a család ősi múltjának, a büszkeségének a szimbóluma, valamint a folyamatos családi örökség, még napjainkban is léteznek.